IBS Budapest

Tartalomhoz ugrás Láblácre ugrás

Mesterképzéseink képzési ideje 3 félév, a képzés végén hallgatóink a The University of Buckingham és az IBS diplomáját szerzik meg.

Ezeket a szakokat gyakran alapképzésen frissen végzett hallgatók választják, ugyanakkor sokan egy lehetséges karrierváltás reményében döntenek mellettük.

A kontaktórák hétköznap esténként kerülnek megtartásra, így lehetséges, hogy hallgatóink tanulmányaik mellett dolgozzanak. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a program résztvevőinek számos csoportos és egyéni beadandó dolgozatot kell elkészíteniük, illetve alkalomról alkalomra meglehetősen nagy mennyiségű szakirodalmat kell elolvasniuk.

A Masters programok komoly elköteleződést, motivációt kívánnak a hallgatóktól. Célunk, hogy olyan kritikai látásmódot fejlesszünk ki, amelyen keresztül hallgatóink részleteiben vizsgálhatják a menedzsment működését és az üzleti döntések születését, ill. mindezek hatását egy szervezetre.

Ez az analitikus szemlélet komoly értéket képvisel a munkaerő-piacon. Mesterképzési szakjainkon szerteágazó tapasztalati és kulturális háttérrel rendelkező hallgatók tanulnak: a sokszínű közösség erősíti az önállóságot, a nyitottságot, a kommunikációs és problémamegoldó készségeket, ill. lehetővé teszi az eltérő tapasztalatok és módszerek megismerését és alkalmazását.

Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi hallgatói környezet és az intézményünk által támogatott önálló tanulás olyan analitikus gondolkodást és kommunikációs készségeket fejlesztenek, ill. mélyítenek el, amelyekre minden mesterszakon végzett diplomás egész karrierje során támaszkodhat.

Magyar nyelvű prospektus letöltése