IBS Budapest

Tartalomhoz ugrás Láblácre ugrás

Az IBS arra ösztönzi hallgatóit, hogy szakmai gyakorlatot töltsenek el egyik üzleti partnerüknél, hogy karrierjüket már korán elkezdjék építeni. Az IBS-ben végzett hallgatók tehát nem pályakezdők a munka területén, hiszen már legalább egy féléves munkatapasztalat van mögöttük. Nem csoda, hogy diplomás diákjaink 70%-a három hónapon belül, 22%-a pedig 6 hónapon belül talál munkát nagyon jó fizetéssel, valamint képesítésének és érdeklődésének megfelelő területeken.

Diákjainknak harmadévben lehetőségük van választani, hogy Erasmus programban vesznek részt, elvégeznek egy CSR projektre épülő órát vagy pedig szakmai gyakorlatra mennek. A szakmai gyakorlat helyét ugyan a diákoknak kell megtalálniuk, de az IBS Karrierirodája azon dolgozik, hogy minél hamarabb elhelyezkedhessenek hallgatóink.

Az IBS-nek fontos, hogy diákjaink a számukra legmegfelelőbb szakmai gyakorlati pozíciót találják meg, ezért UpSkill programunk segítségével azon vagyunk, hogy a munkaerőpiac által legfontosabb készségeket az első félév során felmérjük és a tanulmányok során fejlesszük.

Emellett folyamatos visszajelzést szeretnénk partnercégeinktől is, ezért kétévente felmérést végzünk a diákjaink munkájának minőségéről, készségeiről és képességeiről.