A harminc év egy oktatási intézmény esetében általában nem nagy idő. Ha azonban az első magyar magánfőiskola tudhat maga mögött 30 eredményes évet, akkor már lehet sikerről beszélni.
Együttműködési kultúránknak köszönhetően, ami az akadémiai rendezettség, csapatmunka, vállalkozói szellem, sokszínűség, és a folyamatos innováció keveréke - az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola hívogató hely diákok és tanítani kívánó szakemberek számára egyaránt! Az általunk kínált tudományos tapasztalat a világ több mint 100 országából érkező hallgatóinknak nemcsak alap- vagy posztgraduális diplomát, hanem készségeik fejlesztését és kapcsolati lehetőségeket kínál, amelyek akár egész életen át tartó előnyöket jelentenek.

„Magyarországon egyedülálló, az önálló tanulásra és problémamegoldásra ösztönző angolszász oktatási alapelveket honosítottunk meg. Hiszünk abban, hogy a felsőfokú tanulmányok befektetést jelentenek, az egyetem pedig szolgáltatást nyújt. Új partnerkapcsolatunk a University of Buckingham-mel ennek az elkötelezettségünknek nemzetközi elismerése is egyben.”
Dr. Láng László, az IBS rektora
Az IBS története 1991-től napjainkig
1991-ben nyitottuk meg kapuinkat olyan fiatalok előtt, akik angol nyelven üzleti tanulmányokat kívántak folytatni. Az iskola alapítói hosszú távra terveztek, így a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő irodaház néhány termében – lényegében „albérletben” – folyó tevékenységet 1996-ban Buda egyik legszebb kerületébe, a II. kerületbe helyezték át, ahol egészen 2014-ig működött az iskola. A mai, teljesen felújított, átalakított, és igényesen felszerelt Graphisoft parki épület komplexum – közvetlen szomszédságában a Diákszállóval – tökéletes hely a tanulásra, és sportlétesítményeivel, kertjével a kikapcsolódásra is.
1997-ben a sikeres intézményi akkreditációt követően az IBS államilag elismert magánfőiskola lett, s egyben jogosulttá vált az angol diploma mellett magyar főiskolai (ma Bachelor, azaz alapképzési) oklevél kiadására.
Az intézmény folyamatos és tudatos fejlesztésének köszönhetően a kezdetben meglévő egyetlen szakot (BA in Business Studies) tartalmazó kínálat helyett ma már öt magyar alapképzési és két magyar mesterképzési oklevelet eredményező szakot, valamit nyolc szakterületen brit Bachelors és négy szakon brit Masters diplomát adó képzést kínálunk.
Az első diplomákat 1995-ben adtuk ki, a 2017-ig végzettjeink száma már meghaladta a 4500 főt.
Diplomásaink a világ szinte összes országában megtalálhatók, semmihez nem hasonlítható kapcsolati tőkét jelentve ezzel egymásnak.

"Hiszek abban, hogy a harmadik évezred iskolájának meg kell tanítania tanulni, dolgozni és együtt élni másokkal.
Hiszek abban, hogy a harmadik évezred felsőoktatásának az egész életen át tartó tanulást kell megalapoznia.
Hiszek abban, hogy a harmadik évezred business school-ja a nemzetközi üzleti életre, a világpiacra kell, hogy felkészítsen.
Hiszek abban, hogy az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola a harmadik évezred iskolája."
Dr. Tamás István, az IBS alapítója
Mérföldkövek
2021 | a Dublin Business School-lal együttműködési megállapodást kötöttünk |
2020 | Az összes University of Buckingham program magyarországi regisztrációja joint degree-ként. |
2020 | 'MSc in IT for Business Data Analytics' mesterképzést indítottunk a Green Fox Academy-vel közösen |
2017 | elindítottuk a University of Buckingham PhD képzéseit |
2015 | az IBS-be olvadt az Általános Vállalkozási Főiskola, új, magyar alapképzési és mesterképzési oklevelet adó szakokat hirdettünk meg |
2014 | átköltöztünk az új budapesti campusra, a Graphisoft Parkba |
2012 | együttműködési megállapodást kötöttünk a University of Buckingham-mel |
2011 | lehetővé tettük a University of Buckingham mesterképzésének bécsi campuson történő elvégzését |
2010, 2011, 2012, 2013 | elnyertük a Superbrands címet |
2010 | az Év honlapja pályázaton az IBS nyerte el 'Az év honlapja' díjat |
2010, 2016, 2023 | British Accreditation Council (Brit Akkreditációs Tanács) akkreditálta az IBS-t |
2009, 2010, 2011 | a párizsi székhelyű Eduniversal – üzleti iskolák rangsorában elnyertük a „3 pálma” díjat |
2007 | Londoni Kereskedelmi és Iparkamara Vizsgáztatói Testülete (LCCI) nyelvvizsgahelye lettünk |
1997 | Magyar Akkreditációs Bizottság először akkreditálta az IBS-t |
1997 | International Advertising Association-nal együttműködési megállapodás kötöttünk |
1991 | ’BA in Business Studies’ szakot indítottunk |
1991 | az Oxford Brookes University-vel együttműködési megállapodás megkötése |