IBS Budapest

Tartalomhoz ugrás Láblácre ugrás

A szakmai gyakorlat során a hallgató egy teljes szemesztert tölthet el az általa választott cégnél vagy szervezetnél, így diplomázás után már nem pályakezdőként, hanem valódi tapasztalatal rendelkező frissdipomásként kezdheti meg a karrierjét. Emiatt nem meglepő, hogy a nálunk diplomázó diákok 70%-a 3 hónapon belül, 22%-a pedig 6 hónapon belül talál magának munkát jó fizetéssel, képesítésének és érdeklődési körének megfelelő területeken.

Az IBS arra bíztatja a hallgatóit, hogy még tanulmányaik alatt találjanak maguknak gyakornoki pozíciót, hogy minél előbb kipróbálhassák magukat a munkaerőpiacon. Erre jellemzően a harmadik évben van lehetőségük, amikor választhatnak, hogy egy szemeszter idejére dolgoznak, Erasmus támogatással külföldre mennek, vagy felvesznek egy CSR projektre épülő modult.

A szakmai gyakorlati hely megtalálása a hallgató felelőssége, viszont az IBS karrier irodája számos szolgáltatással segíti a sikeres álláskeresést. Ebből a célból iskolánk például saját fejlesztésű, zárt karrieroldalt hozott létre, TalentNet néven. Itt a jelenlegi, valamint egykori diákjaink is szabadon böngészhetnek azok között a gyakornoki és frissdiplomás pozíciók között, amelyeket az IBS stratégiai partnerei juttatnak el hozzánk.

Jelenleg több, mint 80 vállalati és szervezeti partnerrel állunk stratégiai partnerségi kapcsolatban. Ezen piaci szereplők mindegyike örömmel fogadja az olyan magasan képzett és kellően motivált tehetségeket, akik jellemzően jobban teljesítenek a társaiknál a munkaerőpiacon keresett képességek tekintetében.

Az IBS elismert Upskill Programja a tanulmányok első évében felméri a hallgatók azon készségeit, amelyet a munkaerőpiac leginkább díjaz, majd a második évtől a diákjaink differenciált készségfejlesztésben vesznek részt.